• index
  • irjon-nekunk
Vissza a főoldalra
Időtlen passió
2017. 04. 14.
Farkas Zsuzsanna / reformacio.ma

 

Idén mutatták be Roczó-Nagy Zoltán „#Jézus – Apám nevében” című filmjét. A Jézus életét mai környezetben feldolgozó film egyszerre megrázó és elgondolkodtató.

Jézus életét és szenvedéseit sokan, sokféleképpen dolgozták már fel, ezért mindig kettős érzéseket kelt bennem, ha egy új változat lát napvilágot. A Jézus-filmek skálája széles, sok mű megtalálható már rajta Krisztus utolsó megkísértésétől a Passióig, de Roczó-Nagy Zoltán evangéliumhű története így is a képernyő elé szegez.

#Jézus – Apám nevében
Magyar filmdráma, 117 perc

Rendezte:
Roczó-Nagy Zoltán

Szereplők:
Tóth Olivér - Jézus
Kálloy Molnár Péter - Júdás
Sághy Tamás - Poncius Pilátus
Román Judit - Mária

Mióta az eszemet tudom, ismerem a Biblia történeteit. Újra és újra olvasva őket egyre több apró részlet és szimbólum nyer értelmet. Ezt a filmet nézve azonban leginkább megdöbbenek. A modern helyszínek és eszközök között látva Jézust elgondolkodom: ma vajon felismernénk, hogy eljött a rég várt Megváltó? Bölcsebben követnénk Őt, mint ókori elődeink? Az évezredes fejlődés ebben is megmutatkozna? Mi is keresztre küldenénk, ha meglátnánk, mennyivel jobb nálunk?

„Egy-két órában visszaadni Jézus életét szinte lehetetlen. Ez a film számomra elsősorban gondolatébresztő” – fogalmaz Roczó-Nagy Zoltán, mikor a filmjéről kérdezem. Ezzel az állítással egyet kell értenem, a film valóban gondolatébresztő. Megdöbbentő például rögtön az elején Heródes király gyermekgyilkosságát mai környezetben, egy hétköznapi játszótéren látni – úgy is, hogy maga a jelenet csak sejteti a történéseket. Az időtlen hátterek és díszletek elgondolkodtatók, képkockáról képkockára közelebb hozzák Jézus életének jól ismert jeleneteit. „Nem tudom teljesen átadni a történések jelentőségét, de remélem, beszélgetést kezdeményez. Azokat szeretném megtalálni ezzel a filmmel, akik már gondolkodtak a hit kérdésein” – teszi hozzá az alkotó.

A film alapötletét egy monumentális szabadtéri darab, a budaörsi passió adta. Ennek próbája közben fogalmazódott meg a rendezőben az ötlet, hogy érdemes lenne továbbgondolni, esetleg filmre vinni Jézus életét. A film egyedül Roczó-Nagy Zoltán projektje, két éven keresztül forgatták. „A munkatársaim bármilyen trükköt képesek megcsinálni, de azt szerettem volna, ha nincs semmi túlzó. Például a csodáknál is az látszik, hogy ezek Jézusnak természetes dolgok” – meséli a rendező.

Roczó-Nagy Zoltánt családja és felesége támogatta a film elkészítésében, mint mondja: sok dolog terelte élete során, melyek eredményeképpen végül megrendezte a Megváltó történetét. „Számomra Jézus egyedülálló alak, aki szeretettel és természetesen közeledik az emberekhez. Benne találta meg a lázadó Júdás és az elesett beteg is a vezetőt, akiben hinni tud” – teszi hozzá. Azonban arra komoly figyelmet fektettek, hogy ne alacsonyítsák le a történetet, csupán megmutassák mai környezetben. A jelentek felvillantanak egy-egy történetet Jézus életéből, az alkotás töredezett, emlékeztet a Biblia tömörségére és képeire – amelyek aztán elgondolkodtatnak.

„Van egy központi változatlan üzenet, melyet a múltban, a jelenben és remélhetőleg a jövőben is ugyanúgy közvetítenek – fogalmaz a rendező. – A középpontban Jézus áll, akinek állandó az üzenete.” Az üzenet közvetítéséhez a Biblia örökérvényű szövegeit használták, csak a szükséges mértékben rövidítettek vagy írtak hozzá egy-egy mondatot. „Igyekeztünk alázattal a szövegekhez nyúlni és csak olyan dolgokat hozzáírni, amik nem szemtelenek” – vallja Roczó-Nagy Zoltán.

A nagyheti események szereplői között különleges helyet foglal el Júdás, akire a film is komoly hangsúlyt fektet. Egyes elméletek szerint Júdás radikális nézeteket vallott, Krisztusban azt a szabadítót látta, aki majd a római elnyomás alól menti meg népét. Mivel nem tudta, ez mikor következik be, árulásakor „provokálni” szerette volna Jézust, hogy ennek hatására végre fellépjen az elnyomók ellen.  A film is ezt az elméletet veszi alapul, azonban nem oldozza fel és nem is mond ítéletet felette. A Kálloy Molnár Péter alakította Júdás nem lesz egyértelműen jó vagy rossz alak, de motivációját érthetőbbé, még emberibbé teszik a jelenetek. „A szereplők, mint archetípusok, jelenleg is az életünk részei. A negatív és pozitív karakterek ma is épp úgy a világ részei, mint kétezer évvel ezelőtt” – fogalmaz a rendező.

A film után más szemmel látom a jól ismert történetet. Jobban, mélyebben értem, hogy a római elnyomás nem egy sokat ismételt frázis, hanem valódi katonák valódi jelenléte egy megszállt országban. Átérzem a kapernaumi százados fájdalmát, a tanítványok kétségbeesését és Jézus emberi természetét. Valójában két órán keresztül hallgatom az igét, de jelentek – olykor megrázó módon –segítenek még jobban érteni Krisztus áldozatát.

„Úgy érzem nem az én hitem és világnézetem fontos, nem saját ízlésem formálta a filmet, mert az torz tükör lenne. Nem nekem van üzenetem, hanem a Bibliának. Nekem célom van, mégpedig, hogy beszéljenek róla” – zárja gondolatit Roczó-Nagy Zoltán.

A filmről pedig valóban érdemes beszélni, de még ennél is fontosabb időről időre újra belegondolni Jézus Krisztus korokon átívelő üzenetének jelentőségébe.

Május 4-6. között Orlandóban két magyar produkciót is vetítenek az (ICFF) International Christian Film Festival (Nemzetközi Keresztény Filmfesztivál) alkalmával.

#Jézus - Apám nevében című két órás alkotás versenyen kívül indul a fesztiválon, míg a film főcímdalából készült, Hrutka Róbárt által jegyzett videoklip jelölést is kapott a Best music video kategóriában.

A Jézus életét modern díszletek között bemutató filmet 503 keresztény témájú alkotás közül választotta ki az amerikai zsűri.

“Hrutka Róbert fantasztikus zenét írt a filmhez. - mondta el Roczó-Nagy Zoltán rendező - Ott emel fel minket az égbe vagy húz le az örvény mélyére, ahol kell. Megtisztelő volt vele dolgozni. Az, hogy a legelismertebb keresztény fesztiválon részt vehetünk, nagyban neki köszönhető. A jelölés nagy elismerés a számunkra, remélem a magyar nézőknek is tetszeni fog és júniusban eljönnek a mozikba megnézni a filmünket.”

A #Jézus - Apám nevében, Pünkösdkor a hazai mozikban is látható lesz, addig az is kiderül, milyen eredménnyel szerepel nemzetközi porondon.

Farkas Zsuzsanna

fotó: imdb.com, urania-nf.hu

illusztráció: Kalocsai Richárd